Kicsit még kótyagosan, de kibaktattam a szobámból, immár az új – lopott – ruháimban. Grimmjow képes volt éjfélig röhögni a szomszéd szobában, ami eléggé keresztbetett az én alvási szándékomnak. Némi kíváncsiság ébredt bennem afelől, hogy vajon milyen állapotban van most a két fiú. Óvatosan bekukkantottam a szomszéd szobába, és a látványtól rögtön nevetni támadt kedvem. Grimmjow nagyokat horkantva hevert Ichigon, végtagjaik összegabalyodtak, élénk színű tincseik egymáséval keveredtek. Vigyorogva beljebb osontam, és a két idióta fölé hajoltam, közelről is megszemlélve a képet. Grimmjow haja egészen kócosan és lelapulva ékeskedett a fején, tincseivel csiklandozta Ichigo tarkóját, lélegzetével pedig összeborzolta a bozontos narancsszín hajkoronát. Minderre Kurosaki libabőrrel válaszolt, és néha még motyogott is álmában. Nem bírtam tovább, prüszkölve felnevettem. Erre persze Grimmjow ébredezni kezdett, ellentétben a továbbra is mélyen szundító Ichigoval.
- Jó reggelt! – vigyorogtam.
Grimmjow bambán bámult pár pillanatig, míg felfogta a helyzetet, majd döbbenten felnyögött.
- Mi az Isten…
- Jól aludtál? – kérdeztem, nem leplezve, hogy milyen jót mulatok rajtuk.
Próbált lemászni a narancshajúról, azonban ebben megakadályozta az összegabalyodott lábuk. Grimmjow szitkozódva ráncigálta ki végtagjait az alatta fekvő szorításából.
- Ezért még a szart is kiverem belőle…! – dühöngött, mire én csak felkuncogtam.
- Mert? Ő mászott be alád?
- Kussolj!
Ichigo nyögve hunyorgott, beengedve a reggeli napfényt.
- Grimmjow? Mi a frászt keresel rajtam?
- Ezt én is kérdezhetném! – dörrent rá a kékhajú, és végre sikerült levergődnie a fiúról.
- Soha többé nem iszom veled! – nyöszörgött a narancshajú. – Rohadtul fáj a fejem!
- Fogd be, te a szakéból már nem is ittál!
- Magatokra hagylak titeket – csiripeltem, és vihogva kiszökdeltem a szobából, nem kevés szitokszó kíséretében.
Kárörvendve kisiettem a konyhába, és vígan köszöntöttem a némán sepregető Ururut. Leültem az asztalhoz, s töretlen jókedvvel vártam a reggelit. Hamarosan megjelent az álmos fejű Ichigo is, és lerogyott a székre.
- Ahogy elnézem, jól jönne önnek egy fájdalomcsillapító, Kurosaki! – lépett a konyhába Urahara.
- Ne mondja! – mordult cinikusan Ichigo.
- Az espadankat hol hagyta?
- Kiküldött. Át akar öltözni.
- Oh, nem engedi, hogy nézd azok után, hogy együtt csicsikáltatok? – kérdeztem gúnyosan vigyorogva, és biztos voltam benne, hogy ha a gondolatokkal ölni lehetne, Ichigo már gyilkosnak mondhatná magát.
A következő pillanatban belépett a grimaszba forduló vigyorú ex-hatos, és meglepő módon az állapota egyáltalán nem hasonlított Ichigoéra. A társaság végigmérte a jövevényt, aki ezt némi elégedettséggel konstatálta. Fekete, galléros mellényt viselt, ami rémesen hasonlított az espada öltözékére, kivéve abban, hogy ez ujjatlan volt és sötét színű. Szintén fekete, kiszaggatott nadrágján mindenhol láncok csüngtek, lábán pedig fekete tornacipő díszelgett.
- Minek köszönhetem, hogy cipővel a lábán császkál a konyhámban, Grimmjow-san? – kérdezte legyezője mögé bújva Urahara, amire csak egy vállrándítást kapott válaszul.
Grimmjow levetődött a székre, és vigyorogva nézte a társaságot.
- Te hogyhogy nem vagy másnapos? – kérdeztem furcsán méregetve.
- Az vagyok, csak Kurosaki látványa felvidított! Ilyen arc mellett ébredve nem éri meg a fejfájás miatt panaszkodni!
- Fogd be! – dörrent rá az említett.
- Nyűgös vagy, shinigami? – gúnyolódott Grimmjow.
- Már mondtam, hogy nem vagyok shinigami! Ne szólíts így! Mit nem lehet ezen érteni?
- Ja, tényleg… – sóhajtott a kék. – De akkor hogy szólítsalak? Nem mondogathatom folyton, hogy Kurosaki, Kurosaki!
- Van keresztnevem is – felelt sértetten a narancshajú. – Esetleg azzal is bepróbálkozhatsz.
- Oh, Ichigo? Arról folyton az a piros gyümölcs jut eszembe. Akkor pedig elfog a röhögés!
- Mikor nem?
- Hmm, ezen gondolkoznom kell…
- Te tudsz olyat is? – vakkantotta Ichigo.
Grimmjow rosszindulatú visszaszólását megakadályoztam egy mély sóhajjal.
- Hihetetlenek vagytok!
- Te beszélsz? Egyik pillanatban még füledet farkadat behúzva menekülsz előlem, a következőben pedig megrugdosol! – méltatlankodott Grimmjow.
- Ez nem igaz! Egy egész nap eltelt közben!
- Jaa, hát akkor teljesen normális!
- Nem én fetrengtem Kurosakin egész éjjel, és szintén nem én vertem szét az azelőtti reggelen!
- Persze, mert te gyáva vagy berúgni.
- Na de kérem! – szakította félbe a vitát Urahara. – Inkább egyenek egy jót, itt a reggeli!
- Az jó lesz, már haláli éhes vagyok! – felelt Grimmjow. – Ez a gigai nagyon problémás! Ti emberek hogy bírjátok ezt?
- Egész könnyű – mondta Urahara, mielőtt még Ichigo hozzávághatott volna valamit az ex-hatoshoz. – Maga is bizonyára hamar megszokja!
- A-a, nem szándékozom elég időt itt tölteni a megszokáshoz! Főleg nem egy póttestben!
- Netán problémája van vele? – somolygott a legyezője mögül a boltos.
- Idegölően gyenge, és itt vannak ezek a hülyeségek, mint például az evés, plusz csomót kell aludni! Ez borzalmas egy élet!
- Rettenetesen sajnálom, hogy ilyen tragikus problémákkal kell megküzdenie, Grimmjow-san, de remélem, azért kibírja még egy darabig!
- Heh, na de meddig? Haza akarok menni!
- Amint helyrejönnek a garganták, megteheti.
- Tch, ki hallott már ilyet? Nem nyílik meg az átjáró… kész lehetetlenség!
- Biztos valami összeesküvés – suttogtam sejtelmes hangon.
- Összeesküszök én ellened, ha folyton szájalsz, kölyök! – mordult rám Grimmjow.
- Most nem is feleseltem – böktem oda durcásan, lebiggyesztett ajakkal.
- Őőh, ez meg mi? – bökött az elé kerülő tányérra Ichigo a homlokát ráncolva, megszakítva az előtörni készülő újabb vitát.
- Ez a ház specialitása! – felelte Urahara nagy vidáman.
- Jó, de mi ez?
- Hmm, hát neve még nincs!
- Én ezt meg nem eszem!
- Ugyan, Kurosaki-san, inkább enne Orihime-san társaságában?
Ichigo fintorogva tömött magába pár falatot. Elnézve a hozzáállását Urahara találmányaihoz – igen, azt hiszem ez egy gasztronómiai találmány –, kissé bátortalanul kezdtem neki. Megízlelve a falatot azonban megnyugodtam, és bár óvatosan, de elfogyasztottam a reggelimet. Grimmjow valahogy egészen másképp állt hozzá, és akár egy éheztetett kutya, nekiesett az ennivalónak, amint elé került. Még a felénél sem tartottam az adagomnak, mikor ő már elégedetten hátradőlve böfögött egy jót.
- Rosszabb vagy, mint egy éhes macska – jegyezte meg Ichigo a kajáját turkálva.
- Fogd be, Narancska! Vagy az Eperkét jobban szereted? – cukkolta Grimmjow a fiút.
- Irigy vagy a nevemre, cica? – vágott vissza Ichigo.
- Párduc! Nem cica! – hördült a kékhajú, s mérges tekintetét az ex-shinigamiéba fúrta.
- A párduc nagymacska – vont vállat a narancshajú. – Nagy cica!
- Ne merj gúnyolódni! – sziszegte a „cica”.
Úgy tűnt, Grimmjow nem él a pillantással való gyilkolás lehetőségével, hanem egyszerűen Ichigo nyakának esik, azonban eme szándéka nem került megvalósításra, ugyanis ekkor Urahara tűnt fel a semmiből. Megragadta Ichigo csuklóját, s nem törődve a döbbent arcokkal – azaz az enyémmel és az ex-hatoséval – kirángatta a konyhából. Hallottuk, ahogy távolodnak, de minden szavuk érthető volt a vékony falaknak köszönhetően.
- Azt hiszem, mennie kéne, Kurosaki-kun! A húgai már biztos aggódnak!
- A húgaim nyaralnak! Az apámmal együtt! Senki sem aggódik értem…
- Ugyan, menjen biztosra, és hívja fel őket otthonról! Amúgy is, ahogy elnézem, Grimmjow-san nyugalomra vágyik! – taszigálta kifelé a meglepett Ichigot.
- M-mi?
- Menjen haza!
- Csak úgy kirak? Fáj a fejem, nem akarok… hazamenni – dörmögte a csukódó ajtónak Ichigo. – Kizártak! – fakadt ki.
Belerúgott az ajtóba, majd egy fájdalmas felszisszenés után magában morogva elindult hazafelé.
Urahara visszasietett a konyhába, s megragadta az értetlenül pislogó Grimmjow felsőjét a vállánál, majd felhúzta a székről.
- El kell tűnniük innen! Gyorsan!
- Mi? Miért?
- Komolyan nem érzi ezt a reiatsut? Ennyire azért nem blokkolja a képességeit ez a gigai! – mondta a kalapos, közben engem is felrántott a székről, nem mondom, jóval könnyebben. – A shinigamik bármikor átjöhetnek az élők világába. Soul Society átjárói hibátlanul működnek. Ha pedig magát itt találják, abból nem sül ki semmi jó – magyarázta Urahara, közben kitartóan terelt minket a hátsó ajtó felé.
- Szóval…? – kérdezett vissza Grimmjow folytatást várva.
- Szóval most el kell menniük innen, mert nem minden shinigami fogadja boldogan és örvendve két arrancar jelenlétét!
- De hogy jönnek ide a shinigamik? – csipogtam közbe.
- Ugyan, Rina-chan, koncentráljon kicsit!
Erre már nem volt szükség. Anélkül is éreztem a közeledő reiatsut, amitől elakadt a lélegzetem. Nem, Grimmjowt nem hinném, hogy legyőzhette volna. Engem viszont oly könnyedén, akár macska a sarokba szorított egeret. Mire ezt végiggondoltam, már odakint álltunk.
- Nos, menjenek! – szólt Urahara, s már indult is vissza az ajtó felé.
- De hova? – grimaszolt Grimmjow.
- Mindegy, messzire innen, mert nagy lesz ma a forgalom! – És kizárt minket.
Pont, mint Ichigot. Csak úgy becsukta az ajtót. Elhűlve bámultam a helyet, ahol eltűnt, és sokáig merengtem volna még a semmin, ha Grimmjow nem ránt vissza a valóságba – szó szerint.
- Engedd el a hajam! – sipákoltam.
- Ne elmélkedj, inkább húzzunk innen, ha már kidobtak minket!
- Jól van, jól van, csak kérlek, ne húzd a hajamat! – nyavalyogtam, mire el is engedett.
Grimmjow elindult az utca felé, nekem pedig sietnem kellett, nehogy lelépjen nélkülem.
- Hova megyünk? – kérdeztem.
- El.
Tömör, kifejező válasz, de a kíváncsiságom valahogy nem elégítette ki. Mégis, egy másik kérdés jobban foglalkoztatott.
- Hogyhogy nem maradsz itt? Erősebb vagy náluk, nem?
- Tch, ez úgy hangzott, mintha azt kérdeznéd, miért futamodok meg! De ez nem menekülés, kölyök, csak nincs kedvem hozzá, hogy védjem a segged harc közben. Nem valami élvezetes, ha nem koncentrálhatok az ellenfélre a csata közepén! Úgyhogy inkább elkerülöm a shinigamikat, és akkor a gigaiból való kimászás se lesz probléma.
- Kimászni a gigaiból? Azt is lehet?
- Csak nem maradsz benne örökre!
- Hát, nem is akarok, de fogalmam sincs, hogy lehet kijönni ebből az izéből – hebegtem.
- Hah, akkor nem is mondom el! – vigyorodott el.
Lerendeztem egy lemondó sóhajjal, és gyorsítottam lépteimen, hogy tartsam vele az iramot. Rövidek a lábaim, és ez rettentően idegesítő. Csendben gondolkodva követtem Grimmjowt, a fene se tudja, hogy hova.
- Eh, várj, akkor te most lényegében… „véded a seggem”? – emeltem fel a fejem, s értetlenül pislogtam rá.
Rám se nézve vállat vont, és ment tovább.
- Akár így is értheted.
- De miért?
- Mert így van kedvem.
Imádom a konkrét válaszokat, mondtam már?
Pár pillanatig némán haladtunk, majd Grimmjow hirtelen hátranézett, s vágott egy grimaszt.
- Tch, siessünk! Asszem szagot fogtak.
- Szagot? – pillogtam.
- Megérezték a reiatsunk, idióta! Gyere már!
Időm se volt gondolkodni, felkapott, és futni kezdett velem, ő se tudta merre – én pedig egy csinos rákvörös színt öltöttem.
- Grimmjow? – szólaltam meg pár pillanattal később. – Ha már úgyis követnek minket, minek a gigai? Így nem tudunk elfutni sem.
- Hát, neked muszáj lesz futni, kölyök! Téged nem tudlak kiszedni.
- Mi? Magadat ki tu…
A mondatomat félbeszakította az, hogy a földön találtam magam. Szemrebbenésnyi időm se volt, már hallottam az összecsattanó acél hangját. Kerek szemekkel bámultam az előttem magasodó, nekem háttal álló arrancart, aki lélektestben, zanpakutouját függőlegesen tartva védte ki támadója pengéjét. Elhűlten meredtem rá, s nem értettem, hogy jutott ki ilyen gyorsan a gigaiból, azt meg főleg nem, hogy rántotta elő a kardját ily rövid idő alatt. Hátrapillantott válla felett, de nem rám nézett.
- Heh, ez a lélekcukorka egész hasznos – dörmögte. – Hé, kölyök! – mordult rám. – Fuss már!
Megszeppenve bólintottam, felpattantam, s mikor megfordultam, döbbenten megtorpantam egy pillanatra. Meglepetten pislogtam Grimmjow gigaijára, ami határozottan elevennek tűnt. Elmélázva nézett körbe, mintha semmi dolga sem lenne, és bárgyún mosolygott Grimmjow-ra.
- Mi van? – szakadt ki belőlem.
- Menj már! Vidd a testem is! Lélekcukorka van benne.
- Izé, Lélekcukorka úr? Velem jönne? – kérdeztem, mire kaptam egy lelkes bólogatást, és felállt, hogy kövessen.
Sarkon fordultam, és futni kezdtem, hallgatva Grimmjow utasítására. Nyomomban szaladt a gigai, vagy lélekcukorka, nekem édes mindegy. Nem tudtam merre kéne mennem, de azét mindent beleadtam, hátha találok valami helyet, ahová elbújhatok. Valószínűleg a shinigamik azzal a hatalmas reiatsuval lesznek elfoglalva ott mögöttem.
Mert hogy Grimmjow hirtelen felszabaduló reiatsuja förtelmesen nagy volt. Mikor az előbb a szemébe néztem, tekintete a csontomig hatolt. Így, az eredeti alakjában, volt benne valami, ami azt az érzést keltette bennem, hogy több nálam. Nyilvánvaló volt, hogy bőven fölöttem áll a ranglétrán. Micsoda megtiszteltetés, hogy nem akar már kinyírni!
Mikor Amorina elszaladt, a shinigami automatikusan utána vetette volna magát, azonban egy penge a mellkasa előtt megállította.
- Eh, mennél a gyengébb után, mi? Velem már nem mersz kiállni, shinigami? – szaladt torz mosolyba Grimmjow szája.
A shinigami kifejezéstelen arccal rápillantott, majd hátraugrott, s kardját előre szegezte.
- Na, mi lesz, ’gami? Támadsz, vagy estig állunk itt? – vigyorgott Grimmjow, miközben végigmérte ellenfelét.
Normál testalkatú, fiatalnak tűnő fiú volt, fekete hajjal és csokoládébarna szemekkel, melyek rémesen emlékeztették valakire Grimmjow-t, csak épp azt nem tudta kire. Reiatsuja gyors felmérése alapján – bár ereje feltűnő volt és jól érezhető – nem lehetett magasabb rangú egy ötödik tisztnél, de talán még ezt a szintet sem érte el. Lényeg a lényeg: esélye sem volt az ex-hatos ellen, s ezt valószínűleg ő is tudta. Ettől függetlenül a shinigami harcba szállt, mert kötelességének érezte feltartani az arrancart, míg a segítség meg nem érkezik.
Egy perc rövidke töredéke alatt a shinigami döntött, s támadásba lendült. Grimmjow könnyedén hárította minden ütését, és nemsokára már unott arccal szorította vissza a fiút. Nem telt sok időbe, hogy földre kényszerítse ellenfelét.
- Che, ennyit tudsz, shinigami? – pillantott le a lihegő fiúra kék szemeivel.
Az összeszűkítette szemét, s nehézkesen feltápászkodott a földről.
- Bankai! – vetette be végső lehetőségét.
- Oh, bankai? Egész jó! Felülmúltad az elvárásaim – vigyorodott el Grimmjow. – Hmm, na, mit tud ez a bankai, ’gami? Mutatsz valami újat?
A shinigami morgott egyet, ezzel utasítva a pengét a cselekedetre. Grimmjow, mikor nem tapasztalt semmit, csak kifejezéstelen arccal ellenfele felé indult, hogy befejezze a harcot, mely számára nem nyújtott semmi élvezetet. Meglepetten tapasztalta, hogy mozgása meglehetősen lelassult. Eszébe jutott, hogy ez lehet a bankai képessége, mire sóhajtott egyet.
- Csak ennyi?
Ha magasabb szintű shinigami lett volna, s jobban ki van fejlesztve a képesség, még használhatott is volna… azonban így elveszett az utolsó esély is. A fiú ennek ellenére a végső, legerősebb csapás reményében az arrancarnak rontott, azonban Grimmjow még lassított mozgással is hárította a pengét. Ujjait a shinigami gyomrába mélyesztette, azonban mielőtt halálos sebet ejtett volna rajta, megállította kezét, s kihúzta a fiúból. Kék szemeivel a barnákra meredt, melyekben tükröződött a fájdalom. A shinigami összerogyott, s elterült a földön.
Grimmjow üres tekintettel szemlélte még pár pillanatig. Miért nem öltem meg? – tette föl magának a kérdést. Vágott egy grimaszt, majd Amorina reiatsujára koncentrált, s a lány után eredt. Hirtelen irányt váltott, mikor megérezte a közeledő shinigamikat maga mögül. Hátra pillantott válla fölött, s eszelős vigyor jelent meg arcán a három tiszt láttán. Megtorpant, s cápavigyorral bevárta az ellenséget.
- Heh, gyertek csak! – röhögött fel, s feléjük szegezte zanpakutouját.
***
Grimmjow némán, közömbös arccal suhant be az elhagyott épületbe. Lepukkant, régi panelház volt, omladozó falakkal, valószínűleg sosem épült fel teljesen. Egy sarokban találta meg Amorinát és a gigait, s látva, hogy semmi bajuk – főleg a póttestének, amit tüzetesen tanulmányozott –, némileg megkönnyebbült. A nagy reiatsut megérezve Amorina laposakat pislogva felébredt.
- Grimmjow? – kérdezte álmosan.
A kékhajú biccentett, majd visszabújt a gigaiba, s kiköpte a lélekcukorkát.
- Megvagy, kölyök? – bökte oda az illem kedvéért Grimmjow.
A lány bólintott, majd közelebb hajolt, s hüvelykujjával letörölt valami nedveset az ex-hatos arcáról.
- Volt ott egy kis vér – magyarázkodott Grimmjow értetlen grimaszát látva.
- Nem kell pátyolgatni – mordult a kékhajú.
Amorina visszahúzódott a sarokba, átkarolta lábait, s állát térdére támasztotta. A kékség elnyúlt a földön és úgy döntött sziesztázik egyet. Jól esett neki ez a kis harc, s igaz, ellenfelei gyengének bizonyultak, most mégis megküzdött velük. Mindössze egy helyen tudták megvágni, az arcán, egy vékonyka csíkban, ahonnan a lány letörölte a vért. Magában azon morgolódott, mégis mi lelhette, hogy nála jóval gyengébbekkel is szembeszállt. Nem akart belegondolni, hogy talán megváltozhatott a Hueco Mundoban lezajlott harcok után. Némán, csupán a fejében megfogadta, hogy ismét a régi harcstílusával fog küzdeni.
- Grimmjow… – szólította meg óvatosan a sarokban kuporgó lány. – Köszönöm.
- Tch, mégis mit?
- Hogy megvédtél.
- Értelmezd át a dolgot kölyök: útban lettél volna.
- Ezért megvédtél.
- Ne ismételgesd már ezt a szót! – hördült dühösen. – Nem védtelek meg! Én nem védek meg senkit! Érthető volt?!
- Persze – rebegte a lány, de a hangja már inkább gúnyos volt, mint hálás.
- Che, inkább hagyj pihenni!
- Lefárasztott a nagy csata?
- Na kussolj be, csitri! – fújtatott Grimmjow, s felpattant, hogy megragadhassa a lány ruháját, s közelebb húzza magához. – Ne gúnyolódj, vagy legközelebb bedoblak a shinigamik közé! – prüszkölte.
Amorina hevesen bólogatott, majd lefejtette a kékség ujjait a ruhája nyakáról.
- Látod, rögtön beszartál! Csak egyszer vernélek meg, többet meg se mukkannál!
Amorina visszahúzódott a sarokba, s megszeppent arccal meredt a mérgelődő kékre.
- Lélekcukorka úr egészen másmilyen, mint te – csipogta.
- Még szép, én utánozhatatlan vagyok.
- Kicsit idétlen, de igazából kedves volt – folytatta. – Lélekcukorka úr sokkal jobb társaság, mint te.
- Na jó, fogd be! Inkább elmegyek, aztán idegesítsd a falakat helyettem! – dühöngött Grimmjow, azzal felpattant, s kicsörtetett az omladozó épületből.
Amorina pár pillanatig meglepetten pislogott utána, aztán felkuncogott. Mulatságosnak találta, hogy ilyen könnyű felidegesíteni az arrancart, s mikor az a gigaiban volt, még meg is merte tenni.
Grimmjow puffogva baktatott végig az utcán. Percekig tartó zsörtölődés után rájött, hogy nem volt hová mennie. Akárhogy gondolkodott, Uraharán és Ichigon kívül senkit sem ismert az élők világából, illetve senki olyat, aki elviselte volna anélkül, hogy szólt volna a shinigamiknak. Morgolódva járkált fel-alá a városban nem is figyelve rá, merre megy. Arra eszmélt, hogy egy épület mellett haladt el, melyen nagy betűk hirdették: Kurosaki Magánklinika. Megtorpant, s egy pillanatnyi meglepettség után elvigyorodott, vállat vont, s a kapu elé lépett. Egy röpke másodpercre eltűnődött, hogy illedelmesen kikérje-e a házigazda engedélyét a belépésre, aztán úgy döntött beengedi magát. A bejárati ajtót nyitva találta, amit egy néma, gonosz kacajjal örvendeztetett meg.
- Cső, Kurosaki! – robbant be a lakásba.
Ichigo halálra vált arccal jelent meg a konyhaajtóban.
- Grimmjow? – nyekeregte. – Mit keresel itt?
- Beugrottam – vonogatta vállát a kékhajú, torz mosollyal az arcán.
- Akár ki is ugorhatsz folytatásképp – dünnyögte homlokráncolva Ichigo.
- Még mindig fáj a fejed, shini… Kurosaki?
- Már csak egy kicsit. De ne tereld a témát!
- Eh, máris elűznél? Miféle vendéglátó vagy?
- Másnapos, bónuszba még nincs is kedvem elviselni a képedet.
Grimmjow mit sem törődve Ichigo ellenkezésével becsörtetett a nappaliba, s a kanapéra huppant.
- Húzz el innen, Grimmjow! Semmi kedvem hozzád! – háborgott Ichigo.
- Mmm, nagy kár, mert mostantól itt fogok lakni! – vigyorgott az őrjöngő narancshajúra az arrancar.
- Mi?! Grimmjow, ez az én lakásom, fogd már fel, hogy nem lehet minden úgy, ahogy te akarod!
- Nincs is! Ha úgy lenne, hidd el, bőven nem itt lennék!
- Ennek örömére menj innen! Biztos van jobb dolgod is.
- Heh, és ha nincs?
- Akkor sincs itt semmi keresnivalód!
- Nem szoktam keresgélni. Ha kell valami, rögtön megtalálom.
- És mit találtál az én házamban?
- Hmm, asszem téged – felelt tettetett tanakodással Grimmjow.
- Most, hogy megtaláltál, akár kiagyalhatsz magadnak valami újabb szuper elfoglaltságot – fintorgott Ichigo.
- Te akartad! – vigyorgott rá a kékhajú, s felpattant a kanapéról.
Ördögi arccal közeledett a narancshajú felé, szemei gonoszul megvillantak. Ichigo megnyúlt arccal hátrált, míg a fal meg nem állította.
- M-mit csinálsz? – hebegte idegesen.
- Kiagyaltam egy új, szuper elfoglaltságot! – dalolta Grimmjow, s a falhoz préselte a narancshajút.
- Eressz el! – lökdöste morcosan a kékséget.
Az arrancar röhögve pillantott le a vergődő Ichigora.
- Mondd, Kurosaki, van piád?
- Neked nincs!
- Szóval magadnak van? Akkor nekem is jut belőle!
- Grimmjow, nem foszthatsz ki!
- Már miért ne tehetném? – kérdezte gúnyosan a kékhajú.
- Mert ez az én lakásom! Semmi keresnivalód itt! – kiabált mérgesen Ichigo.
- Ugyan Kurosaki… meg tudunk egyezni, ebben biztos vagyok! – duruzsolta a fülébe Grimmjow.
- Szállj le rólam!
- És akkor adsz piát?
- Miért kell neked az annyira? – fújtatott Ichigo.
- Természetesen azért, hogy jól bebasszak. Utálok itt lenni, valahogy ki kell egyenlítenem a dolgot, hogy harmonikus legyen az életem!
- Nem lenne egyszerűbb, ha elmennél?
- Mennék én, ha tudnék!
Pár pillanat csend után Ichigo durcásan megszólalt:
- Szóval, ha adok neked szakét, leszállsz rólam?
- Olyasmi.
- Akkor engedj el a polcig, jó?
Grimmjow hátrébb lépett, utat engedve Ichigonak, aki néhány szemrehányó pillantás kíséretében elbaktatott a konyhapolcig, és az egyik szekrényből elővett egy üveg szakét.
- Oh, tudtam én, hogy jó fiú vagy, Kurosaki! – örvendezett Grimmjow, s már fel is bontotta az üveget.
Ajkamat harapdálva álltam meg az épület előtt. Nagy kő esett le a szívemről, mikor megtaláltam a házat, amit kerestem, mert csak pár kósza emlék mutatta idáig az utat. Nem volt hová mennem, nem akartam abban az omladozó romhalmazban maradni, ráadásul ezen kívül nem nagyon akadt rá ötletem, hogy merre találom meg Grimmjowt. Azon kívül, hogy viccesnek találtam, azért volt némi bűntudatom, amiért felidegesítettem. Bizonytalanul ácsorogtam a bejárat előtt, majd vonakodva bekopogtam. Mikor nem érkezett válasz, óvatosan kinyitottam a bejárati ajtót, s bedugtam a fejem.
- Öhm, izé… Ichigo?
Bentről hangokat hallottam, ezért egy kis várakozás után elindultam befelé. Bekukkantottam a konyhába, ahonnan a zajok hallatszottak, s tekintetemmel megtaláltam a két igen feltűnő hajkoronát.
- Már megint berúgtatok? – bukott ki belőlem a nevetgélő kéttagú társaságot szemlélve.
- Heeeh, kölyök? – kérdezte hunyorítva Grimmjow.
- Olyasmi – dünnyögtem, és beljebb léptem.
- Ez a ruha sokkal jobban áll! – röhögött, valószínűleg ő se tudta, min. – Látod, jót loptam neked!
- Ja… Eh, Ichigo, élsz még? – pislogtam az asztalon elterülő fiúra.
- Asszem… – felelte elcsukló hangon.
- Csipkerózsika! – sipákolt Grimmjow. – Ugye nem készülsz még az örök álomba merülésre?
- De, talán…
- Jaj, ne! – hörgött a kékhajú. – Akkor most fel kell ébresztenem téged?
- Ja, mondjuk egy kávé…
Ichigot azonban megakadályozták a szájára tapadó ajkak, amitől majdnem lefejelte a fölötte pöffeszkedő arrancart. Megjegyzem, én majdnem a földet fejeltem le. Elhűlten bámultam a röhögő Grimmjowt és a száját törölgető Ichigot.
- Felkeltél, Csipkerózsika?
- Jobban, mint amennyire szükséges volt – nyögte Ichigo.
- Hmm, pedig nem vagy túl élénk – elmélkedett Grimmjow.
- Úristen – bukott ki belőlem, mikor végre meg bírtam szólalni.
- Szóltál, kölyök? – vigyorgott rám a kékhajú.
- Jó szórakozást – motyogtam, és kivonultam a konyhából.
Na de hogy innen hogyan tovább, azt nem tudtam. Azért jöttem ide, mert nincs hová mennem. Távoznék én, de hova? Sóhajtva sarkon fordultam, és ismét a két idiótát láttam magam előtt.
- Te is itt fogsz lakni? – csuklott Ichigo rám pislogva.
- Eh? Mi van?
- Ha már Grimmjow… akkor legalább te féken tartod, gondolom…
- Álmodozz csak, shinigami! – röhögött rá Grimmjow, s majd’ lefordult a székről.
- Nem vagyok shinigami! – fakadt ki Ichigo.
- Ja, bocs, tényleg – horkantott a kékhajú. – Már gyenge vagy.
- Fogd be!
- Problémád van?
Nagy meglepetésemre ezúttal Ichigo rontott neki Grimmjownak. Úgy püfölték egymást, hogy szinte visszakívántam a Csipkerózsikás pillanatot. Az legalább vicces volt a maga módján. A verekedés végkimenetele az lett, hogy Grimmjow megunta a helyzetet, és egyszerűen csak elterült Ichigon. Pár pillanatig még röhögött az alatta vergődőn, aztán egy hangos horkantás kíséretében egyszerűen csak elaludt. Be kellett látnom, ez is mulatságos jelenet volt. Ichigo kétségbeesetten kapálózott, de nem ért el ezzel semmit. Tűnődve néztem egy darabig, majd kuncogva odaléptem.
- Segítsek?
- Jó lenne!
Néhány perc küszködés eredményeképp sikerült lelökdösni az arrancart Ichigoról. A narancshajú felvánszorgott a szobájába, én pedig úgy döntöttem, jó lesz nekem a kanapé, s otthagytam a csempén heverő Grimmjowt. Hamar elnyomott az álom. Éjjel hallottam egy kis mocorgást, de szinte fel sem ébredtem, már vissza is aludtam.
Reggel kipihenten ébredtem. Nagyot nyújtózkodtam, majd feltápászkodtam, s kibattyogtam a konyhába. Meglepetten tapasztaltam, hogy Grimmjow nem volt ott, ahol hagytuk, vélhetően elkószált valamerre az éjszaka folyamán. Jobb dolgom nem volt, hát feltrappoltam az emeletre, majd a lépcső tetejére érve elgondolkodtam, hogy vajon melyik lehet Ichigo szobája. Végül annál az ajtónál állapodott meg tekintetem, melyen egy tábla díszelgett a tizenötös felirattal. A szoba bejárata résnyire nyitva állt, úgyhogy bekukucskáltam, azonban ki kellett fordulnom a helyiségből, hogy föl ne nevessek hangosan.
Ichigo az ágy szélén aludt, teste félig lelógott a földre. Szája nyitva volt, s vékony nyálpatak vezetett ajkai sarkától egészen a párnáig. Mögötte Grimmjow terpeszkedett, letaszítva a narancshajút saját alvóhelyéről. Az arrancar szétdobált végtagokkal hevert, haja lelapult, szemöldökét pedig még álmában is összevonta. Gondolkodtam rajta, hogy jobb lenne távozni, amíg lehet, de nem hagyhattam ki, hogy lássam az arcukat, mikor fölébredtek.
- Jó reggelt! – mondtam kuncogva.
Ichigo pislogott párat, s zavarodottan készült kimászni az ágyból, ekkor azonban Grimmjow mocorogni kezdett, ezzel lelökte a meglepett fiút.
- Grimmjow? – kérdezte értetlenül a narancshajú, mire a megszólított is ébredezni kezdett.
- Hogy telt az éjszaka? – vigyorogtam rájuk, mire kaptam egy álmos kék tekintetet és egy tányérméretű barna szempárt.
- Ez most gúnyolódás volt? – horkantott Grimmjow.
- Veheted annak is – vihorásztam magamban. – Azt hiszem, nincs mit félreértenem!
- Mi…? Nem… – hebegett Ichigo.
- Előttem nem kell titkolni – duruzsoltam. – Én megértem, nyugalom!
- Na megállj! – pattant ki az ágyból a kékhajú, s egy kis szédelgés után nekem rontott.
Én azonban gyorsabb voltam, s egy kaján vigyor kíséretében arrébb léptem, aminek következtében Grimmjow kiesett az ajtón.
- Lemegyek a konyhába, további jó szórakozást! – csiripeltem, s otthagytam a mérgesen hörgő kékséget és a kerek szemekkel bámuló Ichigot az emeleten.
Odalent magamban kuncogva néztem körbe. Azért mentem föl, mert nem volt mit csinálnom, és íme, most megint itt találtam magam. Az Uraharánál szerzett gyér tapasztalataim alapján az a nagy fehér doboz kaját tartalmaz és innivalót. És mind hideg. Vállat vontam, és kinyitottam a fagyos szekrényt. Jóval üresebb volt, mint Uraharáé, de találtam egy adag sushit, amit nagy örömmel meg is kaparintottam. Felfedeztem a konyha rejtelmeit, és kerítettem magamnak evőpálcikát is hozzá. Nagy vidáman nekiláttam a reggelinek kinevezett éteknek, közben csámcsogva hallgattam, ahogy Ichigo letrappolt az emeletről.
- Mit fogunk ma csinálni? – kérdeztem, miután lenyeltem a számban lévő falatot.
- Remélhetőleg mi semmit. Tanulni maradtam itthon, úgyhogy ezt is fogom tenni. Te meg csinálj, amit akarsz.
- Akkor hozz nekünk piát! – robbant be a képbe Grimmjow.
- Idióta! Nem volt elég a tegnapi? – mérgelődött Ichigo.
- Áhh, most nem kell olyan durva! Elég lesz néhány sör is.
- Ez aztán megnyugtató! – vágta oda a narancshajú szarkasztikus éllel a hangjában.
- Akkor adsz?
- Nem.
- Biztos ez?
- Garantáltan.
- Biztooos? – kérdezte ismét Grimmjow, és a falhoz préselte Ichigot, aki erre mérgelődve lökdöste el magától a kékséget, mind hiába.
- Biztos!
- Heh, Kurosaki, nagyon határozott vagy, pedig nincs rá okod! – vigyorgott az ex-hatos közel hajolva a narancshajú füléhez.
- Szállj le rólam! Minden nap el kell mondanom?!
- Ráadásul többször is! – röhögött Grimmjow.
- Akkor végre meg is tehetnéd, amit kérek!
- Kizárt! De alkukötésre hajlandó vagyok. Tudod, a sör…
- Nem-kapsz-sört! – tagolta Ichigo.
- Hmm, akkor így maradunk estig.
- Én szívesen nézem – kotyogtam közbe kuncogva.
- Perverz! – prüszkölt Ichigo vöröslő fejjel.
- Nem mondtam, hogy azért – rebegtem szűzies ártatlansággal, de csak egy „na persze” jelentéssel bíró kuncogást kaptam Grimmjow-tól.
- Szóval, adsz valami piát? – tért vissza a témához az említett.
- Nem.
- Naaa, Kurosaki – lehelte a kékhajú.
- Kikészítesz – fújtatott Ichigo.
- Úgy érted, hogy… hogy érted?
- Élni sem tudok miattad! Folyton követelőzöl! Mássz már le rólam, idióta!
- Ez nem kikészítés, csak élősködés. De hozzá kell szoknod, Kurosaki!
- Nincs az az isten!
- Oh, akkor itt vagyok én!
Kuncogva szemléltem a veszekedő párost, közben magamba tömtem az utolsó falat sushit is.
- Jó szórakozást! – csipogtam, s kiléptem a konyhából.
Jobb dolgom nem volt, hát elindultam ki az utcára, s úgy döntöttem teszek egy felfedezőtúrát a környéken.
