Békésen ücsörögtem az Urahara-shoutenben, s immár lélektestben teát szürcsölgettem. Mikor Grimmjow belépett, felkaptam a fejem. Eldörmögött valami köszönésfélét, majd várakozón Uraharára pillantott. A kalapos kilökte őt a gigaiból, majd összecsapta tenyerét.
- Nos, akkor viszlát! – Vidám hangja nem illett a szoba nyomott hangulatába. – Remélem még viszont látjuk egymást valamikor.
Grimmjow válaszra sem méltatta, csak kifejezéstelen arccal felém fordult, pár pillanatig tanulmányozta az arcom, majd megszólalt:
- Amint átléptünk a gargantán, semmi közünk egymáshoz, vetted? Nem csünghetsz a nyakamon.
Bátortalanul bólintottam, bár nem volt tervben, hogy szót is fogadok. Egy ideig csend volt, majd Grimmjow a boltos felé fordult:
- A viszont nem látásra! – Azzal minden további nélkül megnyitott egy gargantát és átlépett rajta.
Egy darabig meredtem a hűlt helye felé, aztán sóhajtva a kalaposra emeltem a tekintetem.
- Talán nekem is mennem kéne – mormogtam.
A boltos rám mosolygott, majd leült velem szemben.
- Még valamit mondani szeretnék – jelentette ki.
Kérdőn pillantottam rá, s vártam, hogy folytassa.
- Tudom, hogy te… könnyebb eset vagy, ezért mondom neked. Úgy vélem, hogy mindannyiunk számára érdekes volt ez a néhány nap, még Grimmjow-sannak is, bármennyire próbálja leplezni. Emellett, véleményem szerint, nem zavartok sok vizet. Ezért az ajtó bármikor nyitva áll előttetek, és a gigai is rendelkezésetekre áll.
Urahara szavai hallatán egészen feloldódtam. Tényleg nem kell örökre elmennem innen – esett le egy nagy kő a szívemről.
- Köszönöm – mosolyogtam, mire a kalapos biccentett.
Megittam az utolsó korty teát is, letettem a csészét, s felálltam.
- Hát akkor viszlát, Urahara-san! – intettem, s eltűntem egy újonnan nyitott gargantában.
Éreztem a homokot besüppedni a lábam alatt, s a Hold ezüstös fénye fehérre festette a bőröm. Körülnézve vegyes érzések öntöttek el. Egyrészt egyfajta „otthon vagyok”, másrészt pedig nyomasztó hiányérzet lett úrrá rajtam. Vagy talán mondjam úgy: magány?
Itt nincs senkim és semmim. Az otthonomnak nevezem, pedig nem köt ide semmi. Az emberek világát ismerve az az élet, melyet itt mondhatunk magunkénak, igencsak silány. Sóhajtva hanyatt vágódtam a sivatag közepén. Bámultam a sötét, csillagtalan eget és merengtem. Meg akartam keresni Grimmjow-t. Vissza akartam menni az élők világába Ichigohoz és Uraharához…
Megráztam a fejem. Hiszen még csak most érkeztem meg! Nagyot fújva feltápászkodtam és kiráztam a hajamból a homokot. Körbenézve eltűnődtem, hogy merre is kéne mennem, de nem sikerült döntenem, ugyanis valami félbeszakított. Megremegett a talpam alatt a föld, mire meglepetten előrébb ugrottam, s hátrafordulva rámeredtem a homok alól előbukkanó hatalmas hollow-ra.
- Hogy a shinigami esne belé! – mormogtam, majd száznyolcvan fokos fordulatot vettem, és sprintelni kezdtem.
Követett.
- Vihííí! – vinnyogtam, s gyorsítottam a tempón.
Beletelt egy kis időbe, míg rájöttem, hogy a hollow mérete nem tükrözi az erejét. Finoman szólva én voltam az erősebb. De akkor… miért szaladtam előle? Megtorpantam, így az arcom két szélén a hajam előrelibbent. Szembefordultam a hollow-val, aki kishíján átgázolt rajtam. Pár pillanatig csönd volt, és csak meredtünk egymásra, aztán egy hisztérikus kacaj után előrántottam a zanpakutou-m.
- Háháá! – kiáltottam, s nekiestem.
Nem telt bele sok időbe, s lekaszaboltam a támadómat. Nem volt nehéz ellenfél, s Uraharának köszönhetően még erősebb is voltam, mint mikor legutóbb itt jártam. Mármint itt éltem. Elraktam a fegyverem, s körbepillantva megszemléltem a tájat.
- Mondd, mire vársz? – kérdeztem saját magamtól.
Megkeresem Grimmjow-t.
Az arrancar Las Noches romjainak tetején ülve meredt a semmibe. Mintha csak visszaesett volna abba az állapotba, mint ami még azelőtt volt, hogy… nem, nem gondolhat erre. Ez amúgy is rosszabb volt. Ráadásul nem tudta magát elfoglalni. Semmivel az égvilágon. Csak ült, és próbálta eltörölni az emlékeket… sikertelenül. Hosszas gondolkodásából egy ismerős lélekenergia feltűnése rántotta ki. Amint felismerte, szitkozódva felpattant.
- Megmondtam annak a kis görcsnek, hogy ne merjen idejönni – vicsorgott.
Morogva elindult az ellenkező irányba, olyan gyorsan, amennyire csak tudott. Nem akart találkozni a lánnyal. Nem akart találkozni az égvilágon senkivel.
- De kitartó – mormogta szemöldökét összevonva, mikor már egy ideje próbált eltűnni a lány elől, de az nem adta fel.
Hosszú ideig folytatták a kergetőzést, de csak nem állt meg egyikük sem. Mindkettejükben az az érzés tombolt, hogy aki előbb megtorpan, az feladja elhatározását. Amorina nem tudta utolérni az ex-hatost, de kitartása nem hagyott alább. Végül Grimmjow dühösen száznyolcvan fokos fordulatot vett. Amorina látva a közeledő ex-espadat megtorpant, de nem számított rá, hogy az a következő pillanatban leteríti. Egy pillanatig döbbenten pislogott a támadójára, és deja vu érzés kerítette hatalmába. Aztán lassan feloldódott, s kisimított arcvonásokkal a kékség tekintetébe fúrta sajátját. Grimmjow acsarogva szegezte a talajhoz a nyakánál fogva, de a szorítását nem fokozta. Ő sem tudta megmondani miért, de nem akarta megölni a lányt. Képtelen volt rá. Még mindig dühösen, de már egy fokkal letörtebben felegyenesedett, s megvető pillantással lenézett a lányra.
- Mit akarsz? – mondta szinte köpve.
Amorina pár röpke másodpercre elgondolkodott, majd felállt, leporolta magáról a homokot és megszólalt:
- Urahara-san üzen valamit.
- Che, nem vagyok kíváncsi rá!
- Csak annyi – folytatta a lány mit sem törődve a válasszal –, hogy bármikor visszamehetünk, ő szívesen odaadja nekünk a gigaiokat.
Csend ereszkedett rájuk. Egyikük sem mozdulsz.
- Nem-megyünk-vissza – felelt halkan Grimmjow.
- Ha nem, hát nem – bökte oda lezseren az arrancar, mintha nem is érdekelné. – Boldogulok én egyedül is.
A következő pillanatban ismét a homokban fekve találta magát egy fölé magasodó, lángoló szemű ex-espadaval.
- Ne merészelj visszamenni! – sziszegte.
- Mert mi lesz? – kérdezett vissza Amorina kihívva maga ellen a sorsot.
- Mert…
- Mert?
- Azért, mert…
- Nem szabad? „Nem ott a helyünk?” Netán tiltja a vallásod?
- Ne pofázz vissza, te kis csitri!
- Úgysem bírsz egy normális okot sem mondani. Csak rohadtul félsz eldobni az eddigi életed valamiért, amit valójában szeretnél.
- Hülye kölyök – morgott a kékhajú, s ez ijesztőbb volt, mintha üvöltött volna.
De Amorina folytatta:
- Senkit sem érdekelne, hogy eljátszogatod a lehetőségeid és itt senyvedsz ebben az értelmetlen sivatagban, ha közben nem törnéd össze Ichigo szívét. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy képes vagy…
- Elég! – kelt ki magából Grimmjow. – Semmit sem tudsz rólam, érted?! Képzelheted magad rohadt okosnak és tapasztaltnak, ugyanaz a kis söpredék maradsz! Nem feledkeztél meg róla véletlenül, hogy melyikünk a tapasztaltabb, és melyikünk tudná fél pillanat alatt eltenni láb alól a másikat, kölyök? Díjaznám, ha befognád a pofád, és elhúznál!
Amorina szó nélkül kibújt a kékség szorításából, intett egyet, majd nyitott egy gargantát és eltűnt. Grimmjow némán meredt utána, majd elfordult, s elszántan fixírozta a homokszemeket a lába előtt.
- Che, ribanc – dörmögte becsmérlőn, ezzel próbálva nyomatékosítani, hogy neki van igaza.
A probléma csupán az volt, hogy ezt ő maga sem hitte el.
Ichigo békésen ücsörgött az íróasztalánál, és próbálta a fejébe tömni az iskolai anyagot. Kora reggel volt, odakint még félhomály uralkodott, de nem tudott aludni. Ezért felkelt, és tanulás címszóval forgott ide-oda a székével. Sóhajtva kinézett az ablakán, s elmerengve meredt a semmibe.
Hirtelen feltűnt a látókörében egy sápadt arc és egy kócos fekete hajzat – mindez fejjel lefelé, az ablakán kívül. Halk kiáltással kísérve hanyatt vágódott székestül. Hamarosan a fej gazdája belökte az ablakot és az ablakpárkányon guggolva megszólalt – immár a megfelelő irányba mutató üstökkel:
- Nagyon megijesztettelek? – csipogta. – Bocsánat, nem direkt volt!
- A-amorina? Mit keresel itt? – kérdezte döbbenten Ichigo, miközben felvakarta magát a padlóról.
- Hmm, idejöttem – vakargatta fejét a lány, s bemászott a szobába.
- Tegnap mentél el.
- Hueco Mundo unalmas – bökte oda Amorina, egy pillanatra sem nézve Ichigo szemébe.
Pár pillanatig csend volt, aztán a fiú nevetésben tört ki.
- Hihetetlen vagy! – ölelte meg a narancshajú a lányt. – Nos, mindenesetre örülök neked. Már épp kezdtem unatkozni.
- Akkor mit csináljunk? – kérdezte izgatott mosollyal Amorina, akár egy kisgyerek.
- Mmh, ami azt illeti, van itthon egy kis fagyi – tűnődött Ichigo.
- Hogy mi?
- Gyere! – húzta maga után válasz helyett a narancshajú.
Némi pakolászás után a fiú Amorina elé rakott egy tál rózsaszín, barna és halványsárga gombócot. Az arrancar egy ideig bámulta az edény tartalmát, aztán kanalat ragadott, és a szájába tömött egy hatalmas falatot.
- Ez hideg! – tört ki teli szájjal.
- Persze hogy az.
- De ezt nem mondtad – borult az asztalra a feketehajú, miután leküzdötte a torkán a jeges édességet.
Csak egy nevetést kapott válaszul.
- Ez benne a jó – vigyorgott a narancshajú.
- De nem jó – rázta fejét a lány.
- Kisebb falattal próbálkozz! – tanácsolta Ichigo.
Amorina végül sikeresen megette az egész tál fagylaltot, sőt a végére már egész ízletesnek találta. Vigyorogva várta az újabb „kihívást”.
Miután magunkba tömtük az utolsó sushit is, és megnéztük a harmadik filmet, kezdtem fáradtnak érezni magam. Érdekes dolgok ezek a filmek, de fárasztóak. Meglepő, egy helyben ülök végig, mégis így elálmosodom tőle – állapítottam meg.
Jobb ötlet híján a fagylaltozás után Ichigo elkezdett nekem a mindennapi emberi tárgyakról magyarázni. Így jutottunk el a televízióhoz, ahol végül megnéztünk három „szórakoztatóipari terméket”, és közben valahogy a háztartás sushikészletét is sikerült eltűntetnünk.
Ásítottam egyet, ezzel jelezve, hogy tulajdonképpen már betelt az összes szabad hely az agyamban, amit a mai napra szántam, és nem érdekel több televízió meg kenyérpirító. Ichigo vette az adást – vagy csak ő is ellustult –, és pár pillanat múlva egy üveg sört nyomott a kezembe, majd leült mellém a saját adagjával. Mindkettőnk üvegét felbontotta. Szótlanul iszogattunk egy darabig, aztán megszólalt:
- Grimmjow miért nem jött veled?
Vártam egy kicsit a válaszadás előtt, s talán úgy tűnt, mintha gondolkodtam volna, pedig akkor nyilván kedvesebb feleletet adok.
- Mert egy makacs, önfejű seggfej – böktem ki, s nagyot húztam az üvegből.
Azt hittem, ezért kapok egy nyakast, vagy legalább egy lesújtó pillantást, de nem ez történt. Ichigo nevetésben tört ki, és egyáltalán nem tűnt dühösnek rám.
- Ennél őszintébb választ aligha adhattál volna –kuncogott.
Pislogtam rá egy darabig, aztán elmosolyodtam, s kortyoltam még egyet.
- Megpróbálom meggyőzni – mondtam rövidesen.
Némileg megkomolyodni látszott a beszélgetés.
- Ugyan – sóhajtott.
- Ne mondd ezt! A barátaim vagytok.
- Ez nem ok rá, hogy magadra uszíts egy vadállatot.
- Vedd úgy, hogy a saját érdekemből teszem! – rántottam meg a vállam.
- Mert? – vonta fel szemöldökét.
- Megpusztulok, ha még sokáig kell néznem, ahogy úgy csinálsz, mintha vidám lennél.
- Pedig semmi bajom – felelte, de úgy ült, mint aki karót nyelt.
- Áh, dehogy, egy film alatt csak kétszer mentél ki helyrepofozni magad!
Nyomasztó csend ereszkedett a helyiségre. Némán farkasszemet néztünk egymással.
- Ne hidd, hogy nem vettem észre – mondtam, bár inkább már suttogás volt.
Rémisztő némaság uralkodott köztünk. Egyikünk sem pislogott. Végül Ichigo felsóhajtott, és elfordította tekintetét. Továbbra sem szólaltunk meg. Nem tudom mennyi ideig burkolóztunk szótlanságba, de aztán Ichigo törte meg a dermedtséget:
- Nem a te dolgod, hogy észhez térítsd Grimmjow-t. Ha nem akar visszajönni, nem jön vissza, és ez így van rendjén.
A tüdőmben rekedt a levegő.
- Szóval ne tegyek semmit? – Észre sem vettem, hogy hangosan is kimondtam.
- Hagyd a fenébe! – felelt, hátradőlt a karfán, s így lelógott a kanapé oldalánál a feje. – Ennek az egésznek semmi értelme.
- Már hogy ne lenne… – motyogtam, de félbeszakított.
- Vannak dolgok, amik eleve… nem normálisak. Grimmjow egy arrancar. Én egy shinigami voltam. Ha mi összejövünk, az nem normális.
- Én is arrancar vagyok – csipogtam.
- Nem is jöttünk össze – emelte fel fejét Ichigo, s így láthattam a felvont szemöldökeit.
- De… de barátok vagyunk… nem? – Önkénytelenül is kérdés lett a kijelentésből.
Elbizonytalanodtam.
- De igen.
- Akkor meg? Ez se normális? El kell mennem… ugye? – Kezdtem pánikba esni.
- Nem kell elmenned. Ez a kettő dolog teljesen más. Lehetünk barátok, attól még nem engedlek olyan közel magamhoz, mint… mint Grimmjow-t, érted? Ez egy sokkal elszigeteltebb dolog. És van belőle menekülőút.
Nem igazán. Miért lenne más? De nem mertem megkérdezni, a pár perccel ezelőtti önbizalmam elpárolgott. Ezért inkább csak bólintottam. Ajkamat harapdálva bámultam.
- Azt hiszem, ideje mennem – sóhajtottam, és próbáltam úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna, én magam se tudom, hogy miért.
Ichigo rám mosolygott.
- Várlak vissza.
Azon kaptam magam, hogy a semmibe rohantam. A talpam alatt olykor-olykor megcsúsztak a homokszemek, és emiatt újra és újra megbotlottam. Végül összerogytam, s ujjaimat a homokba csúsztattam. Mi elől is menekültem? Nem tudtam megmondani. Csak el akartam szaladni. Féltem. Féltem, hogy elveszíthetem Ichigot.
Átkaroltam a térdeimet, s rájuk támasztottam az államat. Hueco Mundo végtelen tájai nem nyugtattak meg. Sokkal inkább félelemmel töltöttek el. Nem tudom meddig ültem ott, de az ismerős reiatsut megérezve úgy pattantam fel, mintha csupán pár pillanat lett volna. Ezt meg is bántam, mert az elgémberedett végtagjaim alig bírtak el.
Grimmjow. Biztos csak erre tévedt. Ki fog kerülni. El fog menni, hiszen szóba sem akar állni velem.
Azt vettem észre, hogy megbénulok a tengerkék szemektől, és a lelkemet eltiporja az a mérhetetlen nagy erő, akár egy hangyát. Biztos megunta, hogy élek. Elege lett belőlem. Ki fog nyírni, aztán elflangál, mintha mi sem történt volna.
- Hogy van Ichigo?
Döbbenetemben nem sikerült kinyögni egy árva hangocskát se. Csak meredtem rá, mint lúzer arrancar egy espadara. Ó, milyen találó hasonlat!
- Szuperül – hebegtem, ahelyett, hogy „Húzz vissza hozzá, veled szeretne lenni”.
Egy darabig néztük egymást, aztán felhorkantott.
- Borzalmasan hazudsz. Még mindig félsz tőlem.
- Nem igaz! – vágtam rá, pedig tudtam, hogy igaza volt.
- Dehogynem. – Közelebb hajolt az arcomhoz, s szemeit összehúzva folytatta. – Egy kis bogárka vagy még mindig.
- Jó, jó, értem. Egy kis csitri vagyok, aki csak idegesíteni tud téged – hördültem. – Akkor miért is jöttél ide? Miért is állsz velem szóba?
- Ch, semmi közöd hozzá – mondta, majd elsétált mellettem, s eltűnt.
Talán két nap telt el, nem vagyok benne biztos. Csak ide-oda flangáltam Hueco Mundoban. Gyakran csak ültem, és bámultam a Holdat.
Ez is egy hasonló alkalom volt. Ücsörögtem, meredten néztem az ezüstös alakzatot az égen. És akkor megéreztem. Vagyis inkább nem éreztem tovább. Ez kizökkentett a gondolatmenetemből, s önkéntelenül a bizonyos irányba kaptam a fejem, ahonnan eltűnt valami, ami végig jelen volt.
Grimmjow reiatsuja érzékelhetetlenné vált Hueco Mundoban.
Ichigo mormogva a fejére húzta a párnáját, ezzel próbálva kizárni a neszeket, melyek megzavarták álmát. Eltartott egy darabig, míg eljutott a tudatáig, hogy honnan jött a zörgés, s erre összehúzta szemöldökét. Kinyílt az ablak, mire ő lerántotta magáról a párnát és támolyogva kipattant az ágyból. Döbbenten meredt az ablak irányába. Először majdnem visszaszédült az ágyba, de miután győzelmet aratott az egyensúlya fölött, továbbra is csak meredten bámult.
- Grimmjow? – nyögte ki, mikor már meg bírt szólalni.
A kékhajú leugrott az ablakpárkányról és közelebb lépett hozzá, s ujját a narancshajú álla alá csúsztatta, hogy összecsukhassa annak résnyire nyílt ajkait.
- Ne hagyd nyitva a szád, még a végén belerepül valami.
Ichigo nyelt egyet.
- Még sose láttam olyat, ami repült.
Grimmjow arcán átsuhant egy kósza vigyor. Keze visszacsúszott az oldalára. Pár pillanat múlva a narancshajú megszólalt:
- Miért… hogy-hogy visszajöttél?
- Hmm, elfelejtettem mondani valamit – felelt a kékség a falat fixírozva, közben zsebre vágta kezeit.
- Öhm, mégpedig?
Csend. A kékség a fiúra szegezte őrjítően kék tekintetét. Grimmjow óvatosan közelebb hajolt Ichigo füléhez, mintha egy titkot akarna megosztani vele, melyet senki sem hallhat, habár rajtuk kívül más nem is tartózkodott a közelben. A kékség megnyalta ajkait.
- Szeretlek, Ichigo.
Eltelt pár pillanat, aztán a narancshajú karjai Grimmjow nyaka köré fonódtak, s ajkaik összeforrtak egy csókban. Mikor végre levegőhöz jutottak, Ichigo a kék szemekbe fúrta tekintetét.
- Biztos, hogy csak ezért jöttél?
- Nem – sóhajtott Grimmjow. – Ami azt illeti, van még valami, amit itt felejtettem, és rémesen hiányzik. Pont most, mikor épp megtaláltam…
- És mi az?
Grimmjow az ágyra döntötte a fiút, s fölé térdelt, mielőtt válaszolt volna.
- A boldogságom – felelt, s végigsimított a narancshajú arcélén.
Ichigo felsóhajtott.
- Hihetetlen vagy – jelentette ki. – Beállítasz ide, ilyeneket mondasz, és úgy viselkedsz, akár egy hősszerelmes! Hova tetted Grimmjow-t?
A kékség elvigyorodott.
- Remélem tudod, hogy mindez azt jelenti, hogy most úgy bele foglak építeni az ágyadba, mint még soha.
- Szinte már vártam – nyögött Ichigo, ahogy Grimmjow a nyakát kezdte harapdálni.
Nem telt sok időbe, letépték a fölöslegesnek ítélt a ruhákat, s ott csókolták egymást, ahol érték. A kékség piros nyomokat hagyott szerte Ichigo testén, s kéjesen simított végig az úgy kívánt izmokon. Hosszú vándorút után a fiú testén, az ujjával behatolt a narancshajú bejáratán. Lassan mozgatni kezdte, majd egy újabb ujjat csatolt az előzőhöz.
- Nah gyerünk, építs az ágyba! – kuncogott Ichigo. – Nem kell finomkodni.
- Mmh, biztos ez? – vigyorgott rá az ex-hatos, s kihúzta ujjait a fiúból.
- Meg fogom bánni, de nem érdekel, csináld! – nyögte a narancshajú.
Grimmjow eleget téve a kérésnek egy lökéssel a fiúba csúszott. Ichigo levegő után kapva belemélyesztette ujjait a kékség hátába. Kéjsóváran megcsókolták egymást, miközben beállt köztük a ritmus. Grimmjow a fiú nyakát kezdte kényeztetni, s élvezettel hallgatta annak sóhajait. Gyorsítottak a tempón, és tovább hajszolták a gyönyört. A sóhajok és nyögések betöltötték a szobát. Végül elérte őket a kielégülés, s nyögve elélveztek. Szorosan egymáshoz bújtak a takaró alatt.
A levegő fülledtsége kezdett csillapodni. Ichigo a mellette fekvő kékhajú vállába temette arcát, s hüvelykujjával körözött annak felkarján. Felemelte a fejét, hogy láthassa Grimmjow arcát. Lopott egy csókot az arrancar ajkairól, mielőtt megszólalt volna:
- Miért jöttél vissza?
- Mm, már mondtam – mormogta Grimmjow.
- Valami olyat mondj, amit elhiszek a te szádból – hördült a fiú.
- Ch. Kellesz Ichigo, nincs bővebb magyarázat.
Ichigo a fejét rázta.
- Komolyan miattam…?
- Nem, Ichi, nyilvánvalóan azért ölelgetlek az ágyadban egy aktus után, mert reménytelenül és visszavonhatatlanul vonzódom Urahara Kisukéhez.
- Ja, ez nyilvánvaló.
- Ugye? – sóhajtott a kékség cinikusan, és mutatóujjával megemelte a narancshajú állát. – Csak miattad vagyok itt.
Csend állt be köztük. Jó darabig csak nézték egymást, aztán ismét Grimmjow szólalt meg:
- Nem tetszik?
- De. Csak nem tudom mit kéne mondanom.
- Valami olyasmi pont megfelel, hogy „Ó, Grimmjow, ez kibaszott megható volt, gyere, hadd érezzelek magamban!” Persze az is jó, ha vágytól fűtött hangon a fülembe leheled, hogy „Ahh Grimmjow”…
Ezúttal a kettőjük közti némaságot Ichigo kuncogása törte meg. Megnyalta ajkait, majd közel hajolt a kékség füléhez.
- Ahh, Grimmjow – sóhajtott, s közben végigkarmolta az ex-hatos hátát. – Légy az enyém!
- Che, már úgyis elloptál.
Ichigo végigsimított a kékség arcélén, s elmerült annak kék szemeiben.
- Hibát követtél el – mormogta.
- Hm? – vonta fel szemöldökét az ex-hatos.
- Nem foglak tudni elengedni.
- Valahogy nem estem pánikba.
- Komolytalan vagy. – Ichigo morcosan vizslatta az égszín szempárt. – Mi lesz, ha…
- Ne izgulj már ennyire! – simított végig a narancshajú gerincén Grimmjow.
- El foglak veszíteni.
- Nem vagyok én pénztárca – dörmögte az arrancar, s a fiú fölé hemperedett, ezzel a párnákba gyűrve őt.
- Rá fognak jönni, és…
- És nem fog érdekelni – érintette orrát Ichigoéhoz a kékség.
- Soul Society…
- Nem érdekel Soul Society – hördült Grimmjow, s egy csók kíséretében félbeszakította a vitát. – Senki sem érdekel.
- Csak én? – bökte ki akaratlanul a narancshajú.
- Csak te – lehelte Grimmjow majd ajkát Ichigoéra tapasztotta.
A pillanatot léptek zaja törte meg. Az ágyon hempergők az ajtó felé fordították tekintetüket, s nagy nehezen megszakították csókjukat. Pár pillanattal később megjelent a küszöbön Amorina.
- Helló – csipogta lesütött szemmel. – Bocsi, hogy zavarok, csak…
- Nem érdekelsz – mordult Grimmjow.
- Urahara-san küldött, hogy… – folytatta kitartóan.
- Ő sem!
-… hogy adjam át ezt! – fejezte be végül nagy nehezen a lány, s felemelt egy dobozt.
Csend ereszkedett a szobára. Ichigo szólalt meg először:
- Miért is?
- Azt üzeni, hogy… hogy… – látszott, hogy a kis fekete erősen küzdött a szavakkal. – Mindegy. Semmit.
Lerakta az ágy szélére a csomagot, majd egy zavart köszönés után kiment. Ichigo vonakodva a doboz felé nyúlt, s kinyitotta. Elkerekedett szemekkel vissza is csukta. Grimmjow összevont szemöldökkel fixírozta a fiú arcát.
- Mi van benne? – kérdezte gyanakodva.
- Eh, mindenféle. Azért én kíváncsi lennék, hogy mi volt az üzenet.
Grimmjow felvonta szemöldökét.
- Tudod, Grimm… szerintem nem is te törted össze Rina-chan lelki világát.
- Kezdesz kíváncsivá tenni.
A kékség a dobozért nyúlt, azonban Ichigo kikapta a keze elől. Kisebbfajta közelharc alakult ki kettejük közt a csomagért. Végül Grimmjow sikeresen lenyomta a narancshajút, s diadalittas vigyorral kinyitotta a dobozt. Kíváncsian belenézett. A vigyor leolvadt arcáról.
- Ezek meg mik?
Ichigo elrejtette arcát a párnába és felnyögött. Grimmjow turkálni kezdett a dobozban.
- Mi ez, Ichigo? – bökdöste a fiút a kékség.
- Nem fogom elmagyarázni, ez halál ciki…
- Naa, Ichi!
- Grimm, ezek… mindenféle… „játékszerek”.
A kékség pár pillanatig bámult, aztán elvigyorodott.
- Hé, ez mire való?
- Melyik?
- A tubus.
- Síkosító – mormogta Ichigo, miután erőt vett magán.
- Hümm. Illatos. Epres.
- Nem voltam kíváncsi rá.
- Naa, kicsit lelkesebben, Ichi!
A fiú válaszképp csak morgott valamit az orra alatt Uraharáról és különböző halálnemekről. Grimmjow cápamosollyal az arcán Ichigo hátára folyatott egy adagot a tubusból. A narancshajú szoborrá dermedt, amint megérezte a hűvös anyagot. Az ex-hatos kíváncsian végighúzta ujját a fiú hátán. Ichigo a fejére húzta a párnát.
- Hmm…
- Ne hümmögj! – szűrődött ki tompán a párna alól.
- Ó, azt hiszem…
- Ne!... Hah…
Grimmjow hamar rájött a folyadék céljára. Nem habozva Ichigoba csúsztatta ujjait, s kényeztetni kezdte. Mielőtt még a narancshajú igazán élvezni kezdhette volna, kihúzta ujjait, minden visszafogottság nélkül az ágyneműbe törölte, majd visszatért a doboz tartalmának vizslatásához. Ichigo kibújt a párna alól, s megpróbálta alig hallhatóan kifújni a benne rekedt levegőt. Mozdulatlanul figyelte, ahogy a kékhajú kirámolta a csomagot. Bilincs, vibrátor, tejszínhab.
Ichigo szeme kezdett fennakadni. Urahara megőrült?! A válasz minden bizonnyal igen.
- Ez mi? – kérdezte Grimmjow egy pici zacskót felemelve.
- Óvszer – nyögött Ichigo. – Mintha nem lenne totál mindegy… – tette hozzá motyogva.
- Van rá rajzolva egy eper – állapította meg az ex-hatos.
- Ó, hogy az a…
- Te, ez egy szemtakaró?
- Ja.
- Ez meg…
- Csokiöntet. Csokiöntet?!
- Hmh?
- Mi az égnek?
Grimmjow felvonta egyik szemöldökét, és mielőtt még Ichigo elmenekülhetett volna, a lábára ült, kinyitotta a csokiöntetes doboz tetejét, és tartalmát a fiú mellkasára folyatta. Megnyalta ajkait, majd elkezdte nyelvével megfosztani a narancshajút a ragacsos öntettől. Ichigo sóhajtva hátravetette fejét az érzésre.
- Mmh, na ugye hogy jó? – nyalta le szája széléről a csokoládét Grimmjow, mikor felnézett a narancshajúra.
- Grimmjow, ez már kínzás… – nyöszörgött a fiú.
- Miről beszélsz? – vigyorgott a kékség belemarkolva Ichigo izmos combjába.
- Eh-erről…
Az ex-hatos kuncogva visszafordult az Uraharától kapott ajándékokhoz, és felkapta a tejszínhabot.
- Tudod hova kell fokozni – mordult Ichigo.
Grimmjow habozás nélkül Ichigora nyomta a finomságot, csak hogy utána nekieshessen és mindent lenyalhasson róla. A fiú ajkába harapva túrt Grimmjow kék hajkoronájába.
- Mi van Ichi, csak nem élvezed?
- Nehm, Grimm… – kezdte cinikus hangon Ichigo.
- Ne hazudj! – mormogta Grimmjow közel hajolva a narancshajú füléhez, s végigsimított a „bizonyítékon”. – Ejj, ne karmolássz!
Ichigo levegő után kapkodva csimpaszkodott a fölötte támaszkodó arrancarra, és egészen megfeledkezett Urahara pokolra küldéséről. Grimmjow minden porcikáját bejárta az ujjaival, s közben a nyakát csókolgatta. A narancshajú ívbe feszült testtel újból és újból végigkarmolta a kékség hátát, de ő emiatt cseppet sem zavartatta magát.
- Hogy szeretnéd? – búgta a fiú nyakába az ex-hatos.
- Nagyon – nyögte Ichigo elfúló hangon.
- Úgy értettem milyen módon – mondta Grimmjow, és hogy nevetését elfojtsa, beleharapott a puha bőrbe.
- Az mindegy, csak… ngh…
A kékség gyengéden kényeztetni kezdte Ichigo hímtagját, s egy csókkal a fiúba fojtotta a nyögéseket. A narancshajú kéjtől remegő kezekkel belemarkolt az égkék tincsekbe, és érezte, ahogy Grimmjow a csók közben elvigyorodik, s ettől egy pillanatra megszakadt a nyelvjátékuk. Ichigo türelmetlenül ismét foglyul ejtette az ajkakat és meglepő módon élvezte, ahogy az ex-espada a nyelvébe harapott. Az arrancar egy pillanatra sem hagyta abba kezének ütemes mozgatását, de nem gyorsított a tempón, mert meg akarta nyújtani a pillanatot. Végül a gyönyör mégis elérte a narancshajút.
Grimmjow felemelkedett a fiúról és a lepedőbe törölte kezét. Ichigo felült az ágyon, hogy magához húzhassa a kékséget. Átkarolta annak izmos vállát és arcát az ex-hatos nyakába temette. Nem moccant. Grimmjow először meglepetten pislogott, aztán kezeit lassan a fiú lapockájára csúsztatta és lehunyta szemeit. Nem tudta megmondani miért, de jól esett neki az ölelés, és nem akarta megtörni a pillanatot.
- Grimm? – hallotta Ichigo tétovázó hangját.
- Hm?
- Ugye nem fogsz egyedül hagyni?
- Che, minek nézel te engem?
Válasz nem érkezett, csak szorosabbá vált a szorítás a vállán.
- Nem foglak itt hagyni – suttogta végül a narancsszín tincsek közé Grimmjow.
- Hm, szerencséd, mert még a végén használnám a bilincset – jegyezte meg Ichigo, mire a kékségből kitört a nevetés.
- Minden nap eljövök majd, Ichi – simított végig a fiú gerincén.
- Valamit még lehagytál a végéről.
- Heh? Micsodát?
- „…és kibaszottul az ágyadba foglak építeni.”
- Azt nem tehetem hozzá – kuncogott Grimmjow. – Legközelebb csak azért is a konyhaasztal lesz az áldozat!
- Alig várom – vigyorodott el Ichigo.
Grimmjow elhúzódott a narancshajútól, s hüvelykujjával végigsimított annak alsóajkán. Arcára mosoly ült ki. Egy valamiről meg volt győződve: nincs semmi ebben az átkozott világban, ami elszakíthatná Ichigotól!
